Az előző bejegyzés végén azt írtam, hogy ha csak vmi eget rengető nem történik, akkor havonta fogom tudni frissíteni a blogot. Ha az ég nem is rengett, de teljesen váratlanul lehetőséget kaptam, hogy átkerüljek a Miracle nevű hajóra. Ez az a hajó, amire még áprilisban fel kellett volna kerüljek, de helyette 10 napig Los Angelesben vártam, hogy valamilyen hajóra tegyenek. Július utolsó napjaiban szólt a főnököm a Triumph-on, hogy van ez a lehetőség, akarok-e menni. Kb. 2 másodpercet ha gondolkodtam a dolgon, és rávágtam az “igen”-t. A 2 mp alatt az akkori csapatom futott végig az agyamon - elég jó társaság jött össze azon a hajón – de kiábrándító mexikói kikötők miatt menekülőre fogtam a dolgot. Várhattam volna még az európai hajóra is, hogy Laca cimborám szeptemberi esküvőjére talán hazajuthassak, de arra már egyre kisebb esély volt, ahogy az idő haladt. Emiatt sajnos buktam az esküvőt, viszont felcsillant Alaszka és Hawaii a távolban. A hajó, ami miatt egyáltalán belevágtam a 3. szerződésbe, elérhetővé vált.

De azért tarsuk be az időrendet. Az egyes alfejezetekhez külön galériákat csináltam; így talán könnyebb követni képeken a leírtakat:

Adios Mexico, szevasz Alaszka!

Szóval kb. másfél héttel a legutóbbi bejegyzésem után (tudom, baromi régen volt; még júliusban) jött a lehetőség a váltásra. Ráadásul elég hamar: a főnök kedden szólt, a lelépés pedig szombaton volt. Értek már kellemetlen meglepetések ebben a szerződésben, úh magamat sem ringattam ábrándokba és a csapatnak sem vertem nagy dobra a dolgot. Csak akkor, amikor már elindult a hivatalos lelépési procedúra. A hét utolsó napjaiban elbúcsúztunk egymástól az ottani cimboráktól. Kicsit rossz volt elválni tőlük, mert a sok nehézség ellenére (vagy éppen emiatt) jó csapat lettünk a végére. Azon a héten még Cozumel-en (Mexikó) béreltünk 3 terepjárót és átmentünk a sziget másik oldalára egy búcsúegyüttlétre. A galériából hiányzik egy csoportkép, de aki a facebook-ot böngészi, megtalálhatja. (Én azóta is mindig elfelejtem elkérni az Triumph-os barátoktól a képet)

Leszállás után Houston-ba kerültem egy szállodába, ahol 3 napot töltöttem egy szintén aznap leszálló szlovén lánnyal; őt a az egyik európai hajóra tették át. Ez alatt a pár nap alatt próbáltuk, amennyire lehetett, bejárni Houstont. Sokminden zárva volt, mivel vasárnap/hétfőn voltuk ott, de eljutottunk egy aquaparkban (ahol vmiért tartottak egy fehér tigrist is); valamint voltunk még egy kellemes japán kertben is. Augusztus 6.-án aztán kora reggel indultam a reptérre, majd irány Seattle.

Ott a reptérről egyenest vittek a hajóra, ahol gond nélkül felszálltam, majd a szokásos bevezető tréningek jöttek. Már a Triumph-ról tudtam, hogy magyar főnököm lesz, Erzsi. Ő már 10 éve a cégnél van és nagyon jó fej és segítőkész volt (azért múlt idő, mert bő 1 hónapja áthelyezték egy másik hajóra). A személyzetben is rengeteg a magyar; közülük is van egy felszolgáló-pár (Péter és Ildi), akiket még az első szerződésemről, a Victory-ról ismerek. Jó a magyar társaság, sokszor próbálunk közös dolgokat csinálni. A fotós csapat is nagyon jó, bár rengeteg a fülöp, de szinte mindegyik jó fej. Két régi ismerős is van a csapatban: Henriett-et (Dél-Afrikából) még az első szerződés végéről ismerem, a Victory-ról, valamint Gina (Georgina) a magyar printshop-os lány (gyakorlatilag ő a hajó “nyomdásza”), akit meg a második hajómról, a Freedom-ról ismerek. Ez a hajó szerencsére kisebb, mint az eddigiek. Ez kevesebb utast jelent, mint az ezelőtti monstrumokon, ergo nyugisabb meló, nagyon gyors set-up (háttér-felállítás), a labor is a galéria mellett van. Szóval baromi kényelmes. Felépítésben is nagyon más, mint az előzőek (ezt Finnországban építették 2004-ben; a többségét a Carnival-hajóknak Olaszországban építik); az első hetekben emiatt kicsit labirintusszerű volt nekem.

Szóval a hajó nyárvíz idején Seattle-ből indul és északnak megy, Alaszkának 1 hetes utakat teljesítve. Amerikai kikötőkben csak azok szállhatnak le (a személyzetből), akiknek van egy ún. “I-95”-ös papírkájuk. Ezt mindenki az érkezés utáni anyakikötőben kapja meg, úh az első utat minden új érkezőnek a hajón kell töltenie. Nekem is ez volt a sorsom az első héten és csak a hajóról tudtam szemlélni Alaszkát. Viszont már ekkor látszott, hogy nagyon jó helyre kerültem. Nem szaporítom sokat a szót; a képek (,mint mindig) most is beszédesebbek. Alaszkában  4 kikötőben álltunk meg: Skagway (USA), Juneau (USA – Alaszka fővárosa), Ketchikan (USA) és Victoria (Kanada), valamint volt egy nap, amikor a hajó befordult a Tracy Arm fjord-hoz, hogy a Sawywer-gleccsert látogasson meg. Ez és a kanadai kikötés nem mindig sikerült az olykor rossz idő miatt, de szerencsére a 6 hetes Alaszkai létem alatt mindre eljutottam. Itt a múlt idő azért van, mert bő 1 hónapja - az ősz érkeztével - a hajó elhagyta Seattle-t és egy 2 hetes hawaii út után Los Angelesbe került, ahonnan télvíz idején csinál mexikói és párszor még hawaii utakat.

Az első hetek Alaszkában

Szóval vissza egyelőre Alaszkába. Az 1 hét “hajófogság” után 6 hetem volt, hogy amit csak lehet, felfedezzek Alaszkából. Az ősz közeledtével gyakrabban volt felhős, esős az idő, mint a korábbi hónapokban, de még így is hihetetlen élményekben volt részem. A legelső utam Skagway-en egy vonatút volt, ami a kikötőből vitt fel egy kb. 800 méter magasan fekvő hágóhoz. Ez a sínpár azon a nyomvonalon épült a 19-20. sz. fordulóján, amin az aranyásók mentek feltárni a Klondike és a Yukon vidékének aranyát (abban az időben persze még csak lovakkal). Felhős volt az idő, de még így is elképesztő tájakon ment a vonat. Azon a héten végig elég rossz idő volt, meg a beosztásom miatt sem volt sok időm, úh a többi kikötőben nem sok időt töltöttem. Ketchikan-ben ki sem tudtam menni, Junea-ban pedig csak rákot enni mentem ki (azon a héten a rossz idő miatt ki is hagyta a hajó a Tracy Arm fjord-os kitérőt). A következő Skagway-en a főnököm, Erzsi vitt szétnézni Skagway-en. Ez egy pici város kb. 800 fős állandó lakossal; persze amíg szezon van, az itt lakók száma felmegy 2000-ig is, de télre a boltok és túráztató helyek nagy része bezár. Nagyon pofás város, sok érdekes emberrel. Sokszor eszembe jutott  a Miért éppen Alaszka című tévésorozat és az abban szereplő fura szerzetek. Egy lakókocsiparkban mi is összefutottunk egy világutazó angol férfival, aki a japán feleségével járja a világot már vagy 20 éve személyes úti filmeket készítve, amiket a honlapján árul. Aznap még voltunk egy régi temetőben, amin keresztül egy vízeséshez is eljutottunk, majd a nap végén (ill. a kora esti műszak kezdete előtt) még egy helyi sörözőbe is betértünk. A következő napon Juneu-ban a teljes fotós csapattal elmentünk bálnákat lesni. Egy kis kompszerű hajón “kergettünk” egy bálnacsoportot. Esős idő volt, de így is hihetetlen élmény volt. A bálnavadászat után pedig elvittek egy gleccsertúrára a Mandenhall-gleccserhez. (Ha vkit érdekel volt egy érdekes hír erről a helyről az indexen szeptemberben). A Tongass esőerdőn át vezetett az út. Baromi szép volt még úgy is, hogy végig esett az eső; medvét is láttunk.

Gleccsertúrák I.

A következő hetem elég sűrűre sikeredett (szerencsére). Gyönyörű tiszta idő volt a Tracy Arm fjordnál, úgyhogy Erzsi főnökömnek hála, sikerült feljutnom egy kompra, amivel az utasokat szokták közel vinni a Sawyer-gleccserhez. Az első képeket még a hajóról készítettem amint haladtunk felfelé a fjordban. Nem nagyon tudom szavakba foglalni a látványt, nézzétek a képeket. Persze a gleccser is nyomasztóan gyönyörű volt; arról is készült bőven kép. A Sawyer-gleccser 2 pontjához is elvittek minket, valamint útközben is kaptunk látványt bőven. Szóval nézzétek a galériát. Azon a héten még Skagway-en is befizettem egy gleccser-túrára, de ott már egy gleccserben (!) járkálhattam. Egy komppal elvittek a Glacier Point (“gleccser pont”)nevű helyre, ahonnan busszal tovább egy táborba, ahol 6-7 túravezető él hónapokig és viszi a hozzánk hasonlókat erre a túrára. Vízálló kabát és gumicsizma föl, aztán kis séta és kenuba szálltunk. Onnan pedig evezés a Davidson-gleccserhez, ahol kiszálltunk és magában a gleccserben járkáltunk. Elképesztő látvány és élmény volt. Képek a galériában.

Itt most megszakítom a bejegyzést, mert sok lesz belőlem. A következőben további gleccsertúra várható, plusz még több kép az alszkai városokról, valamint Vancouver-ről. Ez volt az utolsó alaszkai körút utolsó kikötője. Innen indult az első 15 napos hawaii körutam, aminek végén Los Angelesbe érkeztünk vissza. De ezt majd legközelebb.

Galéria linkek:

https://picasaweb.google.com/114960804292480584616/HajosBlog320130920CozumelHoustonEs17Alaszkaban

https://picasaweb.google.com/114960804292480584616/HajosBlog320130922AzElsoHetekSzarazfoldon

https://picasaweb.google.com/114960804292480584616/HajosBlog320130923Gleccserturak

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.