Azon reményeim, h majd hamarabb frissítem a blogomat, szertefoszlottak, amikor megtudtam múlt vasárnap, h ún. “port manning”-en leszek egész héten. Ez annyit tesz, h amikor kikötőben van a hajó, én nem mehetek le róla (amikor meg vízen van, akkor meg ugye nem nagyon érdemes :-)). Ergo: az ingyen és gyors netnek lőttek. Ehhez jött még, h elég tömény hét volt a mostani. A maréknyi szabadidőben vagy aludtam, vagy mostam magamra (vagy a kollégákkal ittam és mosott sz*r voltam másnap :-))

A héten egyébként háromszor is megnyertem az ún. “retail”-ezést. Ez annyit jelent, h reggelente, amíg néhányan kinn az utasokat lövik a pallón, én bent egy stand-szerűségnél árulok különféle filmes kamerákat (vízalatti, standard) meg elemeket. Ez elég gáz munka, mivel az emberek nagyrészének van digitális kézikamerája, szóval sok érdeklődő nincs a szalagos, eldobható kamerákhoz; a víz alatt használhatókat veszik leginkább. Szóval ilyenkor a feladatom gyakorlatilag annyi, h figyeljem, ki akar kamerát és a számlát megírni nekik róla: több, mint 3 és fél órán át csak állok a stand mellett. Persze eközben hangosan “reklámozni” is kell a termékeket, mint a piacon. Egyik nap leteszteltem, h mennyit adok el akkor, ha egy szót se szólok ezidő alatt (ez részben azért is volt jó nekem, mert elég másnapos voltam :-)). Kb. ugyanannyit értékesítettem, mint más napokon, amikor folyamatosan kurjongatom, hogy “Don’t forget your underwater cameras!” (értsd kb: Vízalatti kamerát vegyenek!), meg hasonló veretes mondatokat...

A héten szintén vagy 4-szer kellett ezeket a “gangway” képeket “taggelnem”... Édes anyanyelvünk... Szóval a kilépő utasos képeket felmatricázni. Már nagyon jól megy, de ennek hála azon a 4 napon 1-1 órát vesztettem a szabadidőmből: ezt a matricázást a reggeli fotózás után, de a délutáni galérianyitás között kell megcsinálni, szóval pont abban az időintervallumban, amikor a szerencsésebb kollégák az adott szigeten süttethetik a hasukat - nekem meg ugye a biztonsági szolgálat miatt nehézkes is lett volna lelépnem a hajóról. Ilyenkor mindig keresni kell vkit, aki aznap nem akar lemenni a hajóról és az ő belépőkártyájával kicserélni az enyémet a “port manning”-es szekrényben - itt gyűjtik mindenkinek a belépőjét, akik azon a héten szolgálatban van.

Mindent összeveteve húzós hétnek éltem meg a mostanit. A fotós osztály nagyfőnöke is látogatást tett nálunk szerdától szombat estig. A főnökünk mondta, h dolgozzunk úgy, ahogy eddig, de azért mindenki kicsit feszültebb volt a nagyfőnök érkezése miatt. Az én képeimet is megnézte és persze egyből kiszúrta a hibákat, de jó fej volt, mert tanácsokat is adott. A szombati hátteremhez meg adott egy kelléket (az előző két alkalommal kellék nélkül kellett lőnöm ezt), h azzal gyakorolgassam az alap pózokat. A kellék egy kis kikötői palló volt, de mivel a kezdés előtt 5 perccel kaptam, kicsit beparáztam, mivel így nem tudtam előre felkészülni az itt használatos pózokból. Aztán előkaptam egy kézi(zseb)könyvet, amit ez a nagyfőnök állított össze többedmagával és az alapján pózoltattam az embereket. Elég vicces volt, h két alany között előkaptam a zsebemből és mint felkészületlen diák a vizsga előtt, a kézikönyv képeit bújtam, h na akkor most hogyan kéne a következő párt, vagy nőt/férfit pózoltatnom. Összességében jó gyakorlat volt; legközelebb már ösztönösebben fog menni a dolog.

Egyébként kelléktől, háttértől függetlenül piszok nehéz az elhízott embereket pózoltatni. Többségük fekete nő, akik a muri kedvéért szinte minden pózba beleennek (Úristen, de rég használtam a “muri” szót, de jobb most nem jutott eszembe a “fun” szóra - ez egyébként a hívószó ennél a hajóstársaságnál. Az ő hajóik a “fun ships” - értsd: buli/muri hajók). Szóval ezek az emberek pont emiatt nem látják, h az adott póz nagyon előnytelen tud lenni számukra, szóval okosnak kell lenni, h mibe visszük bele a kötözött sonka alkatú nőket.

Az el nem adott képek egyébként elképesztő mennyiségben maradnak a körút végére. Ezeket gyakorlatilag mind kidobjuk. Újrahasznosítás a varázsszó, de attól még töménytelen papír, tinta, áram és persze emberi munka megy veszendőbe. Minden leszállós reggelen legalább 1500 kép készül (de inkább több), és van 6 sziget. Szóval csak ebből a fajtából készül legalább 10 ezer kép, aminek sztem max a 10%-át adjuk el. A portrék is 15 ezres mennyiségben készülnek egy körút alatt, amiket hasonló arányban adunk el. Szóval nagy a pazarlás. A felszolgálós magyar srácoktól is hallom, hogy ott is hihetetlen mennyiségű kaját dobnak ki. És nem romlott kaját, csak éppen az adott tálat mondjuk megkezdte vki, de a nagyrésze még érintetlen. Ilyekor is a “maradék” megy a darálóba. Ezt is elvileg valamenniyre újrahasznosítják, de ettől még pazarlás a dolog.

A torokgyulladásomból szerencsére kigyógyultam, de csak rövid ideig élvezhettem az egészséges életet. Nem sokkal a legutóbbi bejegyzésem után elkaptam egy influenza-szerűséget (itt csak “flu”-nak hívják), amit kb. mindenki megkap előbb-utóbb a hajón; valszeg a légkondi, meg a zárt légkör miatt kaphattam el. A lényeg, h ez az orr és légjáratomra ment, szóval nagy élmény volt két termékeny orrfújás és köhécselés között pózoltatnom az utasokat. De már szerencsére ebből is kezdek kilábalni. Jó lenne már úgy egy hetet végigélni, h nem kell vmi nyavajával küszködnöm.

Visszaolvasva talán negatívnak tűnhet ez a bejegyzés, de összességében teljesen jól érzem magamat. Egyik este Krizstián cimborám kabinjában iszogattunk többedmagunkkal (másnap volt a néma piacozásom), péntek éjjel meg Halloween-buli volt a személyzetnek. Sajnos itt megint mi ketten, Krisztiánnal kaptuk a nemes feladatot, h fotózzuk a a többieket, szóval a buli részét igazán nem élvezhettük, de ettől még jó volt.

A héten a szolgálat miatt nem nagyon tudtam lemenni a hajóról, úh kevés új kép készült. Azokat is majd a következő blogfrissüléskor töltöm fel (h nagyobb legyen az élvezet), ami most már tényleg gyakrabban  fog megtörténni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.