Változatos első hónap

2013.05.20. 20:43

Ott hagytam abba a legutóbb, hogy Los Angelesben ragadtam egy hétre. A 7-ből 10 nap lett; a 10. napon - kedden – délután kaptam végre egy levelet a cégtől, hogy aznap (!) este fél 10-kor repülök St Thomas-ra, hogy másnap felszálljak a Glory nevű hajóra. Pár percig sajnáltam, hogy nyugati part ezzel ugrott, de sokáig nem bánkódtam, mert a Glory 2 hét Karib-tenger után felhajózik északra a keleti parton és Boston-ból ill. New York-ból hajózgat fel egészen Kanadáig. Szóval Alaszka helyett keleti part; nem tűnt annyira rossz cserének. Ekkor még nem tudtam, hogy ez sem tart sokáig...

Egész este repültem; szerda reggel meg is érkeztem St. Thomas-ra; a reptéren várt egy hölgy, aki elfuvarozott a hajóig. Ez a hajó már az ún. 2.0-ás verzió. Ez annyit tesz, hogy kicsit átalakították belülről; lecseréltek néhány helyszínt, mindenki újféle egyenruhát kapott. Nekünk, fotósoknak is új jutott; a jó oldala, hogy már nem kell mellény a kiöltözős estékre (csak ing+nyakkendő), a rossz, hogy műanyagok az ingek, úh megy az izzadás keményen. Szereztem pár vékony pólót, úh azt hordom az ing alatt; így valamennyire tűrhető a dolog. A galéria rendszere is picit változott, de hamar meg lehet szokni (a lényege, hogy x vásárolt kép után adunk vmi ajándékot az utasnak; minél több képet vesz, annál értékesebb az ajándék (ingyen fotó, ajándék táska, USB memória, ... stb))

Meglepetésemre nagyon sok ismerős volt a hajón a korábbi szerződésekből. A fotós csapatban kapásból ott volt egyik ukrán cimborám a Freedom-ról, Sasha; Hilary, az egyik “ovónéni” is ott volt a Freedom-ról; másfél héttel az érkezésem után egy thaiföldi fotós srác - Pisanu szintén a Freedom-ról - is befutott, aztán 2 héttel az érkezésem után egy perui srác - Rene a Victory-ról - is csatlakozott a csapathoz.  Meg rajtuk kívül is volt sok ismerős más csapatokból is. Fura volt ennyi embert viszont látni. Sok magyar is volt a Glory-n; a fotósok közt is volt egy, István; az egyik étteremfőnököt, Csabát is jó volt újra látni (vele a Freedom első hónapjában pálinkázgattunk).

Szóval nem volt vészes újra egy kicsit a Karib-tengerre kerülni, mivel tudtam, 2 hét múlva felhajózunk Norfolkba, majd utána 1 hónappal tovább északra: Boston, New York, Kanada. Nem adtam fel a reményt, hogy talán áthelyezhetnek később a Miracle-re; a főnök írt is ezügyben az irodának. Sok remény nem volt rá, de hátha.

Szóval 2 héten keresztül teltek is a szokásos napok; ezalatt csupa olyan szigeten voltunk, ahol eddig már jártam, úh képek nem is készültek. Tartogattam magamat a következő hónapokra. Aztán a 2. hetemen jött a hír: jómagamat és egy indonéz kollégámat, Bayu-t áthelyez a cég a Triumpf hajóra. Ez az a hajó, ami 3 hónapja 4 napig a Mexikói-öbölben hánykódott a kigyulladt motortér miatt; azóta szárazdokkban van és csak június elején hajózik ki. Senki nem értette, hogy mi szükség van fotósokra egy kiemelt, javítás alatt álló hajón. A hab a tortán, hogy tudtuk, egy elég kemény kezű főnökünk lesz a Triumpf-on. A Glory-s főnök írt is az irodának, hogy hadd maradjunk a Glory-n, de nem jött időben válasz, úh 12.-én reggel elhagytuk a hajót. 1 estét Miami-ban töltöttünk, majd másnap repültünk a Bahamákra, Freeport városába. Onnan busz vitt a javító-kikötőbe.

A Triumpf-ot teljesen átépítik, úh mindenhol melósok vannak; éjjel-nappal megy a munka; az egész hajótestet kiemelték a vízből. Átmenetileg vendégkabint kaptunk indonéz kollégámmal; a zaj nem vészes, nincs gond az alvással, de elég nagy még a felfordulás az egész hajón. A szigeten szinte semmi sincsen. Van egy érdekes nemzeti park föld/víz alatti barlangokkal, de 50 dollárért akart elvinni egy buszos, úh egyelőre tovább keresünk olcsóbb utazási lehetőséget. Mivel szárazdokkban vagyunk, nem lehet a hajóról biciklit kölcsönözni (ingyen lenne). A kikötő jó 20 perc buszozásra van a várostól. Az ingyen buszok óránként járnak, viszont ha máshova szeretnénk menni, akkor rendesen megsarcolják az embert a bahamai taxisok. Meló alig van; eddig 3 napon ha dolgoztunk pár órát; azon kívül szabadidő. Gitározgatok, spanyolt tanulok, meg néha elbuszozunk a strandra. Tervezgetem, hogy helyi buszokkal kicsit bejárom a környéket; ahogy írtam, semmi érdekes nincs a városban, de legalább valamivel elütöm az időt (a helyi buszra a jegy elvileg 1-2 dollár, de vigyázni kell a helyiekkel, mert rettenetesen lehúzó népség). A semmittevés baromi rossz egy ilyen semmilyen szigeten, de legalább kapunk fizut (megfizetik a semmittevést) Eddig 2 ismerős arccal találkoztam a Triumpf-on, meg néhány magyarral. A teljes személyzetnek csak a töredéke van most a hajón; gondolom, indulás előtt nem sokkal érkezik a többi. Ahogy a főnökünk is majd csak 28.-án jön a hajóra.

Ha kész a hajó, akkor Texas-ba, Galveston városába megy, és onnan fog 4-5 napos körutakat csinálni Mexikó felé.

Egyelőre ennyi. Első benyomások a kész hajóról majd jövő hónapban.

Most csak 6 kép van:

https://plus.google.com/photos/114960804292480584616/albums/5880131145445091457

A bejegyzés trackback címe:

https://tengerre.blog.hu/api/trackback/id/tr585308913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karpatilaszlo 2013.06.04. 00:57:16

Üdv!
csak így ismeretlenül írok, mostanra olvastam végig a blogod. Nagyon remélem h most is jól ,egy a sorod, és nagyon várom a folytatást. Én is szeretnék majd hajón fotózni, de sajnos még csak 18 éves vagyok. Lenne egy pár kérdésem hozzád, többek között a kijutással kapcsolatban, szóval ha esetleg vmilyen formában feltudná veled venni a kapcsolatot az rendkívül jó lenne. Nem is szeretnék visszaélni az időddel,szóval be is fejezem az írást, és várom a jelentkezésed. Minden jót! :)

kolestom 2013.06.07. 20:26:49

@karpatilaszlo: Szia László!
Köszönöm, h olvasod a blogot. Szívesen segítek tippekkel, tanácsokkal. Dobj egy levelet a kérdéseiddel az alábbi címre:
kolestom(kukac)gmail.com
süti beállítások módosítása