Rab lettem egy hétre

2011.10.30. 20:28

 

Azon reményeim, h majd hamarabb frissítem a blogomat, szertefoszlottak, amikor megtudtam múlt vasárnap, h ún. “port manning”-en leszek egész héten. Ez annyit tesz, h amikor kikötőben van a hajó, én nem mehetek le róla (amikor meg vízen van, akkor meg ugye nem nagyon érdemes :-)). Ergo: az ingyen és gyors netnek lőttek. Ehhez jött még, h elég tömény hét volt a mostani. A maréknyi szabadidőben vagy aludtam, vagy mostam magamra (vagy a kollégákkal ittam és mosott sz*r voltam másnap :-))

A héten egyébként háromszor is megnyertem az ún. “retail”-ezést. Ez annyit jelent, h reggelente, amíg néhányan kinn az utasokat lövik a pallón, én bent egy stand-szerűségnél árulok különféle filmes kamerákat (vízalatti, standard) meg elemeket. Ez elég gáz munka, mivel az emberek nagyrészének van digitális kézikamerája, szóval sok érdeklődő nincs a szalagos, eldobható kamerákhoz; a víz alatt használhatókat veszik leginkább. Szóval ilyenkor a feladatom gyakorlatilag annyi, h figyeljem, ki akar kamerát és a számlát megírni nekik róla: több, mint 3 és fél órán át csak állok a stand mellett. Persze eközben hangosan “reklámozni” is kell a termékeket, mint a piacon. Egyik nap leteszteltem, h mennyit adok el akkor, ha egy szót se szólok ezidő alatt (ez részben azért is volt jó nekem, mert elég másnapos voltam :-)). Kb. ugyanannyit értékesítettem, mint más napokon, amikor folyamatosan kurjongatom, hogy “Don’t forget your underwater cameras!” (értsd kb: Vízalatti kamerát vegyenek!), meg hasonló veretes mondatokat...

A héten szintén vagy 4-szer kellett ezeket a “gangway” képeket “taggelnem”... Édes anyanyelvünk... Szóval a kilépő utasos képeket felmatricázni. Már nagyon jól megy, de ennek hála azon a 4 napon 1-1 órát vesztettem a szabadidőmből: ezt a matricázást a reggeli fotózás után, de a délutáni galérianyitás között kell megcsinálni, szóval pont abban az időintervallumban, amikor a szerencsésebb kollégák az adott szigeten süttethetik a hasukat - nekem meg ugye a biztonsági szolgálat miatt nehézkes is lett volna lelépnem a hajóról. Ilyenkor mindig keresni kell vkit, aki aznap nem akar lemenni a hajóról és az ő belépőkártyájával kicserélni az enyémet a “port manning”-es szekrényben - itt gyűjtik mindenkinek a belépőjét, akik azon a héten szolgálatban van.

Mindent összeveteve húzós hétnek éltem meg a mostanit. A fotós osztály nagyfőnöke is látogatást tett nálunk szerdától szombat estig. A főnökünk mondta, h dolgozzunk úgy, ahogy eddig, de azért mindenki kicsit feszültebb volt a nagyfőnök érkezése miatt. Az én képeimet is megnézte és persze egyből kiszúrta a hibákat, de jó fej volt, mert tanácsokat is adott. A szombati hátteremhez meg adott egy kelléket (az előző két alkalommal kellék nélkül kellett lőnöm ezt), h azzal gyakorolgassam az alap pózokat. A kellék egy kis kikötői palló volt, de mivel a kezdés előtt 5 perccel kaptam, kicsit beparáztam, mivel így nem tudtam előre felkészülni az itt használatos pózokból. Aztán előkaptam egy kézi(zseb)könyvet, amit ez a nagyfőnök állított össze többedmagával és az alapján pózoltattam az embereket. Elég vicces volt, h két alany között előkaptam a zsebemből és mint felkészületlen diák a vizsga előtt, a kézikönyv képeit bújtam, h na akkor most hogyan kéne a következő párt, vagy nőt/férfit pózoltatnom. Összességében jó gyakorlat volt; legközelebb már ösztönösebben fog menni a dolog.

Egyébként kelléktől, háttértől függetlenül piszok nehéz az elhízott embereket pózoltatni. Többségük fekete nő, akik a muri kedvéért szinte minden pózba beleennek (Úristen, de rég használtam a “muri” szót, de jobb most nem jutott eszembe a “fun” szóra - ez egyébként a hívószó ennél a hajóstársaságnál. Az ő hajóik a “fun ships” - értsd: buli/muri hajók). Szóval ezek az emberek pont emiatt nem látják, h az adott póz nagyon előnytelen tud lenni számukra, szóval okosnak kell lenni, h mibe visszük bele a kötözött sonka alkatú nőket.

Az el nem adott képek egyébként elképesztő mennyiségben maradnak a körút végére. Ezeket gyakorlatilag mind kidobjuk. Újrahasznosítás a varázsszó, de attól még töménytelen papír, tinta, áram és persze emberi munka megy veszendőbe. Minden leszállós reggelen legalább 1500 kép készül (de inkább több), és van 6 sziget. Szóval csak ebből a fajtából készül legalább 10 ezer kép, aminek sztem max a 10%-át adjuk el. A portrék is 15 ezres mennyiségben készülnek egy körút alatt, amiket hasonló arányban adunk el. Szóval nagy a pazarlás. A felszolgálós magyar srácoktól is hallom, hogy ott is hihetetlen mennyiségű kaját dobnak ki. És nem romlott kaját, csak éppen az adott tálat mondjuk megkezdte vki, de a nagyrésze még érintetlen. Ilyekor is a “maradék” megy a darálóba. Ezt is elvileg valamenniyre újrahasznosítják, de ettől még pazarlás a dolog.

A torokgyulladásomból szerencsére kigyógyultam, de csak rövid ideig élvezhettem az egészséges életet. Nem sokkal a legutóbbi bejegyzésem után elkaptam egy influenza-szerűséget (itt csak “flu”-nak hívják), amit kb. mindenki megkap előbb-utóbb a hajón; valszeg a légkondi, meg a zárt légkör miatt kaphattam el. A lényeg, h ez az orr és légjáratomra ment, szóval nagy élmény volt két termékeny orrfújás és köhécselés között pózoltatnom az utasokat. De már szerencsére ebből is kezdek kilábalni. Jó lenne már úgy egy hetet végigélni, h nem kell vmi nyavajával küszködnöm.

Visszaolvasva talán negatívnak tűnhet ez a bejegyzés, de összességében teljesen jól érzem magamat. Egyik este Krizstián cimborám kabinjában iszogattunk többedmagunkkal (másnap volt a néma piacozásom), péntek éjjel meg Halloween-buli volt a személyzetnek. Sajnos itt megint mi ketten, Krisztiánnal kaptuk a nemes feladatot, h fotózzuk a a többieket, szóval a buli részét igazán nem élvezhettük, de ettől még jó volt.

A héten a szolgálat miatt nem nagyon tudtam lemenni a hajóról, úh kevés új kép készült. Azokat is majd a következő blogfrissüléskor töltöm fel (h nagyobb legyen az élvezet), ami most már tényleg gyakrabban  fog megtörténni.

 

Ez a szünet is hosszabb lett, mint terveztem. Az előző kabintársam - akivel gyakorlatilag csak 1 hétig voltunk kabintársak - úgy döntött, magával viszi a konnektor-adapteremet. Nem nagyon értem, miért, mert kolumbiai a srác, nagy szüksége nem lesz szerintem egy európai/USA adapterre, dehát ő tudja.  Ezt leszámítva jó fej volt a srác. Az új kabintársam is teljesen rendben van. Vele érkeztem egy időben a hajóra, de ő már visszatérő fotós. Perui a srác, Adriánnak hívják; kis köpcös, de nagy parti-arc. Az első héten az egyik reggel az előző esti buli után érősen másnaposan (mondhatni még részegen) ment ki a hajó mellé fotózni. Ezek amúgy az ún. “gangway” fotózások. Ez reggelente van, miután kiköt a hajó és az utasok leszállnak, hogy az aznapi programjaikat élvezzék. Ilyenkor kiállunk (4-en, 5-en) a kilépő pallók mellé és lekapjuk az utasokat, ahogy szállnak le a hajóról.

Általában ilyenkor van 1, vagy 2 kosztümbe öltözött ember is, akikkel szintén lefotózzuk azokat az utasokat, akik hajlandók vele pózolni. Meg van, h kiviszünk egy kellék-hajó-kormánykereket és ahhoz csábítjuk a jónépet. A kosztümbe általában az egyik fotós öltözik; legutóbb a magyar srác, Krisztián öltötte magára a kalóz jelmezt. Elég vicces volt, de remélem, engem nagyon nem osztanak be ilyenre. Nem érzem, h nagyon “kalóz” fejem lenne.

A fotózások szinte minden nap mennek. Ha reggelente nem kell a leszállókat fotóznom, akkor biztos, h este kell portréznom, de van, h mindkettő van egy nap. A galériában is néha nagyon nagy a forgalom és sajnos a múlt vasárnap a kabintársam mellett még 2 ember lelépett a fotós csapatunkból és csak egy érkezett pótlásra, úh emberhiányban szenvedünk jelenleg. Az egyik este a menedzser is beugrott portréfotózni. Az én sebességem sajnos még mindig nem túl jó; a többiek nyugtatgatnak, h gyakorlás kérdése az egész, de azért jó lenne már legalább 100 képet letudni az esti fotózásokon. Az egyik este örültem magamnak, mert 170 képet sikerült csinálnom, de egy picit lepadlóztam, amikor megláttam, h az egyik kollégám több, mint 800 (!) képet csinált aznap este. Szóval, van hova fejlődnöm még.

A legutóbbi barbadoszi kikötéskor Krisztián cimborámmal elterveztük, h ellépünk a strandra. Fogtunk egy taxit (kisbuszt) a kikötőben még 2 utassal; el is értünk a célig, ahol kiderült, h Krisztián bennhagyta a tárcáját a taxiban. Egy másik taxissal megpróbált utána menni a kisbusznak, de nem találta ott, ahova a másik utasokat vitte. Tudtuk, h ezek a taxisok a kikötőből szedik föl az utasokat, szóval visszamentünk a hajóhoz és nekiálltunk megkeresni a sofőrünket, akiből csak annyira emlékeztünk, h idősebb, vékonykás fekete faszi, szürkés, viseltes baseball-sapkában és egy fehér Nissan kisbusza volt. A kikötőben volt vagy 70 kisbusz és természetesen minden második fehér Nissan volt (és mindegyiket egy fekete faszi vezette). Szerencsére a személyleírásunk meglepően pontos volt (mi nem éreztük annak) és a többi taxis előszedte nekünk az öreget, aki meg is mutatta a buszát. A tárca ott is volt a padlón. Szóval nagy szerencsénk volt, meg a taxisok is rendesek voltak. Viszont az aznapi strand kimarad. Amióta itt vagyok, eddig 2-szer voltam tengerparton: először még a Bahamákon, meg az új hajóval St Maarten szigetén (friss képek is onnan vannak részben). Remlélem, a következő St. Maarten-i kiszállásnál is ki tudok jutni. Piszok jó a víz, a levegő sem volt meleg, de azért nagyon tűz a nap; meg is kapott egy kicsit legutóbb.

Vannak húzós napok, amikor mondjuk 3-4 napon át fél 8 körül már készen kell várni az utasokat és aznap este még éjfélig pakolgatunk a galáriában. Ilyenkor persze mindig van 3-4 óra szünet a leszállás és a délutáni készülődés között, de azért kimerítő tud lenni a kései fekvés, korai kelés folyamata egymás utáni napokon. Ma szerencsére nem voltam beosztva semmi reggeli feladatra (csak du. 3-kor kezdek), úh jól kialudtam magamat.

Van még egy nagyon jó feladat a laborban: a képek “teggelése” (angolul: tagging). A lényege, h minden kép hátuljára fel kell ragasztani egy kis lapocskát, ami beindítja a risztót a galériában, ha vki el akarja lopni a képet. Szóval minden egyes képre kell egy ilyet ragasztani; az egyes ilyen “gangway” fotózásokkor több mint 1000 (ezer; nem gépeltem el :-)) kép készül, plusz még a kosztümös és hajókerekes képek. Ezekre mindre fel kell ragasztani ezt a mágneses izét. Az elején rettenetesen lassan ment nekem, de szépen lassan ebben is kezdek felgyorsulni.

A hajón egyébként szinte minden este van vmi esemény a személyzetnek. Van filmvetítés a nagy színházteremben, hetente 2-3 alkalommal van vmilyen buli, az utasoknak fenntartott diszkóba is fel lehet mennünk, szóval elég jól ellátnak minket ilyen téren is. Ma (október 21.-e este) is lesz egy buli csak a személyzetnek. A fotólaborban is van, h beszerez a menedzser 2 üveg piát (rum és vodka) és ott iszogatunk munka után. A főnök egyébként alapjában véve jó fej, bár vannak rossz napjai.

Pár napja a “Mocsok 1 Kölykök” albumát hallgattam “teggelés” közben és elkapott egy picit a honvágy. Aztán másnap, ahogy az egyik szigeten slattyogtam, elmúlt :-) Viccen kívül: a magyar ősz meg a tél kicsit hiányozni fog, de valszeg csak azért, mert ilyen sok időt és ennyire messze eddig még nem voltam távol kishazánktól. (Persze a próbaidő 3 hónapig még ott lebeg a fejem fölött, mint Damoklész kardja, de azért remélem, minden jól fog elsülni.)

A következő bejelentkezésem remélem, rövidebb szünet után lesz.

Galéria ismét frissül:

https://picasaweb.google.com/kolestom/HajosMelo

Első napok az új hajón

2011.10.14. 19:01

 Ez a blogbejegyzés már egyszer megszületett a Barbadosz-i kikötőben október 12.-én, de egy meggondolatlan és kapkodó Alt+F4-ezéssel sikerült bezárnom a böngészőt mielőtt publikáltam volna. A blog.hu pedig volt szíves nem elmenteni semmit az addig megírtakból... Szinte mindig megírom előre wörd-ben a szöveget, h csak bemásolni kelljen meg publikálni  később; most nem így tettem, mert előtte nem volt kb. semmi időm, h a hajón leüljek vhova monitorra vetini a gondolataimat. Na sebaj, most így hajnali 2-kor már nem zavarhat semmi :-)

Ebből is látszik, h amióta a végleges hajómra kerültem, nagyon kevés szabad időm van. Azt a keveset is vagy alvással töltöm, vagy mosásssal, vasalással. De ne ugorjunk előre.

Ott hagytam abba az előző bejegyzést, h kissé szomorkásan heverészek a viharverte miami szállodában és várom, h másnap mehessek Puerto Rico-ba. Az úton nem is volt semmi gond. A szállodából ingyé’ kivittek a reptérre (a szálloda saját buszán, ami 23.-án is elhozott a reptérről), ahol nem is volt semmi gond, viszont a “becsekkolás” új formáját tapasztalhattam meg. Itt már az utasnak kell szó szerint feltennie a saját poggyászát a futószalagra (!) A csekkolást már szinte csak automatáknál lehetett megcsinálni; volt ugyan a környéken pár alkalmazott segítőnek, de kb. mindent meg lehetett oldani önerőből. Az egyik meglepi itt ért, mivel az egyetlen feladandó bőröndöm után kellett 25 dolcsit fizetnem. Fapadosoknál már mondhatni megszoktam ezt az eljárást, de az American Airlines-nál ez kicsit fura volt. Főleg, h a Pest-NY-Miami vonalon semmi ilyesmi nem volt. Kártyáról kifizettem ezt a sarcot és szinte a bőröndre való vonalkódot is nekem kellett rátennem a csomagomra, de végül az egyik ottani erő kezelte a matricázó gépet. Viszont utána kedvesen elküldött, h akkor tegyem fel a csomagot a futószalagra. A repülőút 2 és fél óra volt, ami alatt csak egy innivalót szolgáltak fel. Ez is kicsit fura volt; más, hasonló méretű légitársaságok legalább egy szendvicset odadobnak az ember elé. Nem voltam éhes, de azért eszembe jutott, hogy a BP-NY vonalon adtak meleg ételt (Bár mondjuk a NY-Miami-n megint csak inni adtak)

Puerto Ricoban aztán már várt rám (meg persze másokra is) a Carnival. Begyűjtött mindenkit az érkező repülőkről, buszra tereltek minket, ami egyenesen a kikötőbe vitt. A napos San Juan-ból egy másodpercet sem élvezhettem aznap egyrészt a gyors transzport miatt, meg azért sem, mert ahogy elindultunk a reptérről, óriási felhőszakadás jött; a kikötőben is alig tudtunk kiszállni a buszról fel a hajóra emiatt. Végül sikerült a dokkhoz érni és fellszállni a hajóra hatalmas dög egyébként). A hajóban aztán szinte futószalagon vittek be és “dolgoztak fel” minket, őúj érkezőket. Papírmunka, ide-ida menés ezért meg azért... Viszont nem volt fejetlenség. Nagyjából képben voltam már, h mit és miért is kell csinálni ilyenkor. Az új menedzseremmel is hamar találkoztam. Redes, indiai fószer, Ankhur a neve. A új csapatom tagjaival is hamar összetalálkoztam; jó fejek ők is. Van 4 perui srác ( az egyikuk mint visszatérő, velem érkezett a hajóra), van 3 indiai srác, 1 bolgár, 1 dél-afrikai, 1 mexikói srác, meg egy szintén mexikói lány, 1 orosz lány, meg legnagyobb örömömre egy magyar srác is van köztük, Krisztián. Ős is tök jó fej, az első nap körbevezetett a hajón, meg később is sokat segített. Rajta kívül vannak még sokan magyarok a hajón és valszeg még nem mndegyikkel találkoztam.

A hajó összességében jó. Van pár dolog, ami más mint az Imagination-ön (meg kicsit rosszabb is pl. kajáltatás gördülékenysége, de összességében nem rosszabb (egyelőre). A kabinok szintén 2 személyesek, méretre nem nagyobbak, állagra kicsit jobbak. A kabinajtók nem kulcsosak, hanem kártyások, a fürdő vmivel nagyobb.

A munka viszont haj(t)ós – elnézést a szóviccért :-). Az első napon szerencsére csak galériáznom kellett (kb. kétszer akkora a galéria, mint az előző hajón), de másnap már háttér előtt kellett lőnöm az utasokat. Sztem (és a csapattársak szerint is) jók lettek a képek, bár a limitet nem tudtam hozni (200 kép kellett volna, csak 155-öt tudtam szállítani). Aznap volt még vacsorafotózás: az itteni éttermek kb 2-szer akkorák, mint a másikon (kétemeletesek (!)), szóval kellett nyomni a tempót, mert létszámra nem voltunk többen, mint az előző hajón. Itt megint előjött, h lassú vagyok még. Bár azért sikerült 107 képet csinálnom 15-20 perc alatt.

Voltam már medencefotózáson is. Itt a medence és a csúszda környékén kellett másfél órát slattyognom és fűzni az utasokat fotóra. 130 kép körül sikerült ezt letudnom. Vannak alakalmak, amikor az utasok annyira nem kapnak, h a célszám felét sem sikerül megcsinálni. Az egyik este 200 helyett 99-et sikerült csinálnom, de a mellettem lévő srácnak is csak 108 sikerült. Nagyjából egymásnak “adogattuk” az utasokat.

Szerda éjjel volt egy latin parti a személyzetnek. Sajnos fotóznom kellett a mulatókat, úh csak inni tudtam :-) Kb 3-ig fenn voltam, másnap (azaz aznap) pedig már fél 8-tól munkába kellett állnom... Fényképezőkez meg egyéb apróságokat árulni a leszálló utasoknak (ez volt St. Lucia szigete). A 2 és fél óra szünetemben aludni kellett mennem, bármennyire is szerettem volna frissíteni a blogot és válaszolni az “ímélekre”.

A torokgyulám sajnos elhatalmasodott rajtam. A crewparty-n szerda este már csak kézjelekkel tudtam a társakat instruálni a pózokhoz (bár mindenki elég részeg volt, szóval nem sokat számított volna, ha tudok is beszélni). Ma, pénteken már relatíve jól vagyok. A hangom már (remélem) nem fog elmenni; csak köhögök. Az első napok rettenetesek voltak, főleg amikor portréznom kellett. Az utolsó órákban már alig bírtam beszélni az utasokhoz...

Pár utassal elég jóba lettünk; megismernek és néven szólítanak. Egy baj van csak, h én nem emlékszem az ő nevükre :-) Mindegy, a lényeg, h ők emlékezzenek az enyémre, ha amjd értékelniük kell a személyzetet. Nem lenne rossz, ha visszajutna a menedzseremhez pár név szerinti dícsérő szó rólam az utasoktól :-)

Megint hosszú lettem, úh zárom soraimat. Remélem, most már több szabadidőm lesz, h frisítsem a blogot és válaszoljak email-ekre.

Frissült a galéria most már pár képpel a hajó belsejéről is.

Ennyi volt, Imagination...

2011.10.08. 23:17

A tréningnek vége, úh október 7.-én elhagytuk az Imagination-t... Hiányozni fog, főleg a társaság miatt. Jó volt a csapatunk, a "senior"-ok is jó fejek voltak, a trénerünk is nagyon rendes volt. Ennél már csak roszabb lesz :-) Viccen kívül: az igazi hajtás csak most jön majd. A Victory-t sokan dicsérik; remélem igazuk lesz. Minden estre én már várom az új kihívásokat.

A legutóbb nem sok infót adtam a jövendőbeli hajómról; most pótlom: itt van egy link pár képpel a hajóról, itt meg egy másik a hajó belsejéről. Amint tudok, küldök saját képeket.

Az utolsó előtti napon volt egy kissebb fogadás a személyzeti bárban, aztán meló után visszamehettünk ünnepelni, h "végzősök" lettünk. A trénerünk, meg páran az "idősebbek" közül elbúcsúztattak minekt; jól esett.

Másnap reggel viszont már a "leszerelésünket" kellett intéznünk; pakolás, leadni a kabinkulcsokat, ... stb. Gépezetszerűen ment, de hát utánunk érkezet az újabb fotós gyakornok-csapat, szóval nincs megállás; tovább kell menni. Mindannyian megkaptuk a szükséges papírokat az új hajóhoz; van, aki repül, van, aki buszozik az új célhoz. A kiszállásnál az egyikünk fennakadt az ellenőrzésen: a filipínó srácot, Jayson-t nem engedték ki Miami-ba. A hajón maradt, de másnap este tudtunk beszélni: a Bahamákról repült Miami-ba. Miami-ban azért nem engedték ki, mert fenn állt a gyanú, h lelép a hajóról és vmelyik rokonánál marad az USÁ-ban illegálisan... Szóval egy nap késéssel ugyan, de ő is megérkezett a miami hotelba.

Miután leszálltunk a hajóról, "elvesztettük" 2 bajtársunkat. A román srác, meg az egyik indiai, Oli már aznap repültek Los Angelesbe. Külön hajókat kaptak, de mindkettő LA-ből indul. Rajtuk kívül mindannyian abban a hotelben voltunk pár éjszakát, ahova 23.-án is voltunk. Másnap hajnalban utazott a lengyel srác, Krypin; Gábor és jómagam pedig utána, 9.-én vasárnap utazunk a célállomásunkra.

7.-én este Gáborral kimentünk szétnézni Miami-ba. Egy elég durva vihar elkapott bennünket, de sikerült pár szép képet csinálnunk (lásd: galéria). Nagyon tetszik Miami, lenne még mit megnézi itt. Sajnos másnap (szombaton) folyamatosan esett az eső, így az eredeti Miami Beach + környéke program bedőlt; egész nap a szállodában voltam.

Szombat este 5-en magyarok egymásra találtunk és iszogattunk egy keveset. Én sikeresen összeszedtem magamnak egy is torokgyulladást (sok jeges ital) még az Imagination-ről, úh "csak" töményet vállaltam be, pusztán egészségügyi megfontolásból :-) Remélem, vasárnapra vmennyire összetákolom magamat; nem lenne jó belépő az új hajón, ha kapásból pár nap betegszabit kérnék...

Az egész napos lebzselésnek is vannak jó oldalai: sikerült a szülőkkel Skype-on találkozni, meg az eddigi bejegyzésimet is kijavítani.

Holnap (vasárnap) repülök Puerto Rico-ba; a legközelebbi bejelentkezésem már a Victory-ról lesz.

Victory!

2011.10.05. 23:01

Ez egyszerre 2 dolgot is jelent: sikerült a 2 hetes tanfolyam (megkaptuk az okleveleket), és megtudtam a végleges hajóm nevét is: Victory.

Szóval pár nap múlva már a Karib-tengeren fogok hajózni egy a mostaninál is nagyobb óceánjárón. 7 napos körutak, amik Puerto Rico-ból indulnak és ezeket a helyeket érintik: San Juan, St Thomas, Barbadosz, St Lucia, St Kitts, St Maarten. Akiket eddig kérdeztem, nagyon dicsérték ezt a hajót: jó fejek az utasok, meg a személyzet is. Úgy legyen.

A legutóbbi bejelentkezésem óta folyamatosan mentek a gyakorlatok és az éles bevetések, valamint a maradék 2 tesztet is megcsináltuk. A 2. teszt elég jól sikerült (mindenki pontszámára nem emlékszem, de talán az enyém lett a legjobb). A 3. teszt a galériával volt kapcsolatos (fényképek és egyéb szolgáltatások, termékek árai, tulajdonságai; galériával kapcsolatos folyamatok rendszere, ... stb.) Itt kavartam kicsit a dolgokat (a 4 standard fényképméretet is elrontottam...), de sztem ez is elég magas pontszámú lett. A lényegen mondjuk nem változtat: sikerült a tréning időszak. Persze ettől még 2 és fél hónapig még próbaidőn vagyok, szóval könnyen elküldhetnek, de remélem, nem ez lesz.

Szóval szinte folyamatosan "lőttük" az utasokat, meg árultunk a galériában. Párszor megint bénáztam az egyes fotózásoknál (pl. az egyik kihajózáskor teljes alakos, álló képeket csináltam az összes alanyomról, miközben közeli, fekvő (vagy horizontális) kellett volna... Szerencsére a tréner kedvel engem, szóval nem cseszett le nagyon (inkább mosolygott is a dolgon), meg a darabszámot amúgy is tudtam szállítani... Meg ahogy láttam, az én álló képeimből is vettek az utasok, szóval nagy kárt nem okoztam a cégnek.)

Volt párszor, h késtem, kaptam is érte kis lecseszést. Szinte mindig van hetünk közül, aki késik, de ettől még persze engem is zavartak a saját késéseim. Nagyjából könnyű a közlekedés a hajón, meg annyira nem vészesek a hajó méretei, de kell egy kis idő, míg hozzászoktatom magam, h a kabinomból (3. szint) legalább 5 perc kell mondjuk a galériáig (9. szint). A másik hajón már jobban kell figyelnem; akivel az út előtt beszélgettem, mindenki a pontosságot tette első helyre. Ezen még dolgoznom kell...

Egyre jobban élvezem az utasokkal a beszélgetést. 1-2 fotózáskor tök jól el lehet dumálni velük mindenféle banális dolgokról (persze csak röviden, különben nem lesz meg az aznapi képlimit). Vannak idegesítő típusok is. Volt egy fiatal pár, akik az egyik nap kb. 20 percig tanakodtak előttem a pultnál, hogy akkor a 6 kép közül melyik 3-at is vegyék meg. Én persze nyomtam nekik a tukmáló szöveget, h vegyenek hozzá albumot, vagy keretet. Ezzel még jobban megkavartam őket... A végén próbáltak üzletelni, h adjak már nekik még egy ingyen képet a hajóról, ha már ennyi minden jót rájuk tukmáltam... Adtam nekik. Ők mondjuk nem voltak idegesítőek.

A trénerrel egyébként elég jóba lettünk, kapott ajándékot tőlünk. Egy kólásdobozokból összeeszkábált fényképezőgépet, benne egy képpel hetünkről plusz ő.

Végül is a kicsit idegesítő magyar lány is kapott hajót. A tréning végére pedig elviselhető lett a stílusa. Vagy én lettem toleránsabb, vagy tényleg ő változott meg. Most elkezdtük egymás elérhetőségeit összegyűjteni, h valamennyire megmaradjon a kapcsolat ezután is. Az egyik indiai sráccal, Olival tök jól összebarátkoztam. Ő és a lengyel srác fognak talán a legjobban hiányozni a bandából. Meg a Filippinó srác; ő is elég vicces (őt asszem az első "pószt"-ban Justin-nak hívtam, de ő igazából Jayson (dzsézön)... Szerencsére nem hasonlít a vodás Head of-omhoz.

Sikerült végre Nassau-ban megmártóznom a tengerben (ez az eddigi 2 hét alatt csak most sikerült). Maga volt a földi paradicsom. Ilyen meleg tengervízben még nem voltam. Piszok jó volt. Ezen kívül nem sok minden lesz, ami Nassau-ból hiányozni fog. Key West-be viszont visszamennék. Nagyon hangulatos USA város. Teljesen olyan, mintha egy amerikai filmből szedték volna elő. Lenne ott még sok néznivaló, de csak egy ökológia központba tudtam bemenni szétnézni (ami persze ingyenes volt - éljen a provinciális magyar mentalitás - a Hemingway házat a 12 dolláros belépő miatt passzloltam...)

A kaja még mindig jó a hajón. Szinte minden ebédnél és vacsoránál van vmi hal, vagy csirke, de állítólag úgy 20 naponta ismétlik a menüt. Reggeli mindig ugyanaz, de sokféle (rántotta, sült bacon, virsli, felvágottak, sajtok...), szóval lehet kombinálni.

Az egyik étkezőben van egy hatalmas plazmatévé, azt lehet bámulni evés közben, van fagyi (gépből csoki, vagy vanília); mindig van vmi gyümölcs. Az oklevélátadásnál pedig volt egy kis állófogadás pezsgővel, sütival, üdítővel... Szóval első osztályú az ellátás.

Kicsit hosszú lesz a bejegyzés, szóval most hirtelen félbeszakítom.

Képek: https://picasaweb.google.com/kolestom/HajosMelo

A tűzkeresztség után

2011.10.01. 00:02

Megtörténtek az első utasfotózások. Az legelsőknél bénáztam, ahogy kell, de a legutóbbiak már elég jól sikerültek. Túl vagyok már 2 vacsorafotózáson. Ez annyit tesz, hogy vacsorák alkalmával 4-5 fotós lerohanja az éttermeket (2 van a hajón és mindkettőben kétszer “etetnek” - így nagyjából elosztódik az utaslétszám). A lényege, h sok tökölés nélkül, pár szóval rávesszük őket, h készíthessünk képeket róluk a vacsoraasztalnál. Nincs különösebb pózolás; egyszerű, “összebújós” képek. Van, h család, vagy nagyobb baráti társaság van; azokat ilyenkor megkérjük, h álljanak egymás mögé; a többség benne van a dologban.

A legelső fotózásom az ún. “Sailaway” volt. Ez annyit tesz, h miután az új utasok beszálltak Miamiban és elindul a hajó, 4-5 fotós föl-alá járkál a fedélzeten és képeket készít az utasokról, ahogy a korlátnak támaszkodnak, tengerrel a háttérben. Az első ilyen alkalommal jött egy nagy zuhé, úh ott nem sok kép készült. Az ilyen fotózás annyiból melós, h ha sok a felhő, gyorsan változnak a fényviszonyok. Borús, felhős időben a vaku nagyon kivilágítja az alakokat, tehát ilyenkor vagy a vaku erősségén, vagy a többi beállításon kell változtatani (vagy mindkettőn) lehetőleg gyorsan. X mennyiségű képet kell csinálni adott időn belül, szóval nagyon kísérletezni nincs idő.

Van, h jelmezesekkel kell lekapni az utasokat. Ilyen volt pl. Cozumel szigetnél (Mexikó), amikor a leszálló utasokat 3 beöltözött ember várta (indián, mexikói, meg vmilyen gólyalábas alak). Ezek általában könnyebbek, mert ez vmivel “extrább” póz, mint egy gagyi háttér előtt önmagukban pózoltatni az embereket.

Az egyik este egy beöltözött táncoslánnyal kellett lefotóznom a vacsoráról kijövő utasokat. Nagy segítség volt, mert ő is hívogatta az alanyokat; nem csak egyedül kellett győzködnöm a szerencsétlen, jóllakott embereket.

Volt már egy portréfotózásom is egy statikus (elég gagyi) háttérrel. Jól sikerültek a képek, bár a megadott kvótát nem sikerült “leszállítanunk”. Ezt egy gyakornok társammal csináltuk - egy magyar lánnyal -, de a későbbiekben egyedül kell mindent csinálni. Ezen az első alkalmon néha úgy éreztem, h jobb is lenne egyedül csinálni, mert ez a lány sajnos nem túl jó partner... Harmadk hete van itt és még mindig gyakornok, de nagyon lekezelően beszél szinte mindenkivel. Rettenetesen únottan és lenézően tud az utasokhoz szólni; nekünk, új gyakornokoknak is folyamatosan mondja a megjegyzéseit, miközben szegény elég bénán fotóz. Nagyon furán áll a dolgokhoz, miközben azt ismételgeti, h nagyon kevés az önbizalma. Angol tanár volt ezt megelőzően, de olyan, mint a 40-50 éves, megkeseredett, vénlány tanárok... Mindegy, vahogy túléljük őt (A lengyel és a román gyakornok-társaimnak sem tetszik a viselkedése, a trénerünk sem tudja még, mit kezdjen vele...)

 

A legutóbi jelentkezésem óta letudtunk egy mexikói, 4 napos körutat; mától ismét a 3 napos, bahamai út következik (ezen a két útvonalon megy ez a hajó). Egy mexikói sziget, Cozumel volt a cél, ami gyakorlatilag egy üdülősziget. Elvileg lenne néznivaló a sziget belsejében, de legutóbb csak a kikötő közelében bóklásztunk; legközelebb talán bérlünk egy kocsit.

 

A legelső tesztemet sikeresen letudtam (mind a 7-en megcsináltuk); ma lesz a következő, a portréfotós tanultakat fogja a trénerünk leellenőrizni. Ezután még 1 teszt lesz az elkövetkezendő 1 hétben.

 

Utána (ha minden jól megy) megint érdekes időszak jön, mert új hajóra küldenek, ahol megint csupa ismeretlen ember lesz. Elég jól ősszehaverkodtunk itt már néhányan, meg persze jól esnek még a trénerünk és a “szeniorok” jótanácsai, de az új hajón már kvázi “farkastörvények” lesznek. Persze nincs igazi verseny az egyes fotósok között, de már nem biztos, h annyira szívesen adnak majd tanácsot a többiek, mint ezen a hajón... Majd meglátjuk.

 

Frissítettem a galériát pár képpel Miamiról, Cozumelről és a kabinomról:

https://picasaweb.google.com/kolestom/HajosMelo

 

Az első tapasztalatok

2011.09.26. 19:07

Az elöző “pósztomban” az überrészletes kezdés után lólépésekben haladtam a hajós események leírásában, aminek oka csupán annyi volt, hogy egyre gyanúsabb lett nekem, h én ingyé’ netezhetek abban a Nassau-i kávézóban. Annál is inkább, mivel kávézni, meg úgy egyáltalán bármit is fogyasztani ott nem lehetet. Viszont a helységbe egymás után fordultak meg gyanús, feketebőrű egyedek, akik folyamatosan kissebb-nagyobb összegeket kaptak, vagy adtak azon a pulton át, ahol én a netezés díjszabásáról érdeklődtem (amire a válasz egy kézlegyintés és egy “Csak netezz nyugodtan!” reagálás volt). Egyre nagyobb lett a gyanúm, h az emeleten vmi bűnbarlang lapul (ergo: a netkávézó csak pénzmosoda/álca), szóval igyekeztem az aznapi bejegyzésemet gyorsan lezárni, mielőtt az egyik helyi szerencselovag  jókedvében megbicskázza az oldalamat.

Visszatérve az első nap eseményeire. Tényleg nagyon sok idő elment az elnyúló beszállással, papírmunkával. Nagyon pozitív volt viszont, h a beszállás után külön foglalkoztak velünk fotós gyakornokokkal (“Trainee - Photo” jelenleg a pozícióm). A fotósok trénere vett át minket a beszállósoktól, míg a tőbbi beszállóval (felszolgálókkal, pincérekkel, egyébb egyszerű munkásokkal) úgy tűnt, közösen foglalkoznak az illetékesek. Szóval a lényeg, h egy Amanda nevű trénert kaptunk “tyúkanyónak”, aki tényleg nagyon jó fej (eddig... meglátjuk, h az első 2 hét után kiket küld egyenest haza), jól magyaráz, türelmes... meg angol (ezt most nem tudom eldönteni, h jó, vagy rossz jelző. Talán inkább azért lehet ennyire jó fej, mert a nagyszülei lengyelek – legábbis az egyik pár) Apropó lengyelek: van a kis hétfős, gyakornok  csapatunkban is egy lengyel srác, aki szintén nagyon jó fej. Jó a humora, jókat beszélgetünk, meg hihetetlen dumákat tud lenyomni az utasoknak (idézni sokáig tartana a szövegeit; a lényeg, h igazi “szélszes” dumája van , de közben baromi vicces is, mert tudom, h az egész eladói rizsát ő sem gondolja komolyan). Kryspin-nek hívják.

Szóval egyelőre jó a csapatunk. Van a magyar srác, Gábor, aki szintén jó fej, de kicsit csendes, meg az angolja sem a legjobb. Van a román srác, Bogdan, aki már a kabintársamnak is kezd idegesítő lenni. A trénerünk is szóvá tette, h lehetne egy kicsit pozitívabb a hozzáállása. Nehéz lenne leírni, h mi zavar a srácban (a revizionista lendület azt iratná le most velem, hogy “azon kívül, hogy román” :-)). Az a típus, akinek nagyon gunyoros a humora, nyomja, h milyen tapasztalatai vannak, meg hogy “de gázok itt a körülmények, így nem is lehet dolgozni”, de néha az a gyanúm, h csak vetíti a srác azt a nagy tapasztalatot. És az angol kiejtése is rettenetes néha: “hangosan motyog”; hirtel ez jutott eszembe róla.

Van még Kryspin, a lengyel srác, egy filippínó, Justin Jayson (!) és 2 indiai. Alapvetően jó fejek ők 3-an is, de nagyon sokat még nem beszélgettem velük, viszont az a kevés pozitív volt.

Ja igen, a kabintársam. Annak ellenére, h egy teljes napig nem is találkoztunk, látatlanban elég rossz benyomást keltett (elég nagy kupit hagyott maga után). Viszont a második este (amikor is végre találkoztunk) tök jól eldumáltunk zenéről, melóról, szóval ő is jó fej ... egyelőre. Fenntartom mindenkivel szemben a véleményváltoztatás jogát; még csak 2 napja vagyok a hajón... Ő egyébként horvát és Rejko a keresztneve. Nagy rocker és világfi. Miután befejezi a mostani, 2. szerződését a Carnival-nál, attól tart, hogy New York-ban, Amszterdam-ban és Bali-n fogja elverni az itt megkeresett pénzét.

Az első napon körbevezetett Amanda minket a hajón, voltunk minden újonccal 1-2 tréningen, mi fotósok megkaptuk a gyakorló gépeinket, aztán késő estig ment még az elméleti oktatás. Ha vkit érdekel (bátyámat sztem biztos ;-)) Nikon 60D-ket D300-akat kaptunk. Soha nem használtam Nikont, furák is rajta az opciók (vagy még magyarosabban: a “fícsörök”), de jól összerakott gépnek tűnnek. Van hozzá egy elég méretes külső vaku. A következő 2 hétben ezzel fogunk gyakorolni meg dolgozni. 2 hét múlva vizsga és aki átmegy, azt küldik másik hajóra dolgozni. Akinek nem sikerül, az marad még 1 hetet, de ha nem brillírozik, hazaküldik... Úgyhogy izgi lesz.

2. nap délelőtt sok eget rengető nem történt, figyeltük az “öregeket” dolgozni. Délután volt 4 óra szabad foglalkozás, így jutottunk ki Nassau-ba. Érdekes város (majd rakok fel képeket), de majd jobban meg kell ismerni még.

5-től pedig a galériában voltunk és árultuk a képeket. A trénerünk engem kapásból berakott az egyik pult mögé, hogy akkor adjak el és kezeljem a számlázó gépet. Jól ment, még élveztem is, pedig nem sokkal agypróbálóbb meló, mint a mekis eladói meló lehet. Jó volt nyomni a béna eladói szöveget a mindenféle akciós meg ajándék árukról. Megmártóztam a mocsokban... és jólesett :-)

Viccen kívül: tényleg jó volt látni, hogy rá tudtam venni az embereket, h vegyék meg azt az ízléstelen képkeretet, mert ha a képpel együtt veszik, akkor féláron megkapják...

Viszont ennyi elhízott embert én még nem láttam, mint ott. Kemény meló lesz ezeket úgy fotózni, h jól nézzenek ki...

A következő napon folyamatosan gyakoroltunk. Először hátterek felépítését gyakoroltuk. A lényeg, h fel kellett húzni egy 2-3 méter széles vásznat, amin vmi gagyi kép van; ez a háttér. Aztán 3 különböző lámpát, h bevilágítsuk az egészet; aztán fénymérés, lémpaerősség állítás. Mindezt időre.

Gyakoroltunk még a fedélzeten is természetes fénynél, plusz vakuval derítettünk. Délután meg az eddigi legnehezebb gyakorlat jött: utasok leszólítását gyakoroltuk, majd azt, h különböző pózokba hogy tudjuk beállítani őket. Egyelőre még csak egymáson gyakoroltuk, de ma (26.-án) már bedobnak minket az utasok közé... Az első tűzpróba.

Az eredeményekről majd a következő bejegyzésben.

Most egyébként visszatértünk Miami-ba. A régi utasok leszálltak, jönnek az újak; ez most 4 napos körút lesz. Key West-en át Mexikóig, aztán vissza Miami-ba.

A hajó neve egyébként Imagination. Nagyjából 2500 2000 utassal és majdnem ezer fős személyzettel.

Pár link hozzá:

http://en.wikipedia.org/wiki/Carnival_Imagination

http://www.carnival.com/cms/fun/ships/carnival_imagination/default.aspx?shipCode=IM

 

És még akkor pár kép:

https://picasaweb.google.com/kolestom/HajosMelo

 

Az erkezes

2011.09.24. 21:13

(Elore is bocs az ekezetek hianyaert; egy netkavezobol irok a Bahamakrol)

Minden ut az elso lepessel kezdodik. Nekem az elso eleg nagyra sikeredett, de valoszinuleg ez volt a legegyszerubb. Csak a levegoben 12 orat toltottem (9 es fel New York-ig, majd 2 es fel Miami-ig), ehhez jon meg a szokasos repteri szorakozas + a  miami-igep 1 oras kesese). USA ido szerint 22.-en fel 12 elott nem sokkal ertem a miami-i szallasra, az magyar ido szerint asszem fel 6 volt (egyebkent mar nagyjabol atalltam az itteni idore).

Vicces volt az ut (atelni inkabb idegesito volt, csak utolag vicces): a NY-i gepen 4 ortodox zsido gyurujebe kerultem. kozvetlenul mellettem egy eleg szerencsetlen zsido srac ult az ablak mellett, elottem 2 no, balra mellettem meg az egyik ferje (rabbinak tunt, de igy kivulallokent ezt eleg nehez megallapitani). A srac kb. semmi nyelven nem beszelt, a mellettem ulo rabbi is alig birta megerteni. Es persze barmikor ok ketten beszelni probaltak, az rajtam keresztul tortent (a termeszetes emberi  reakcio szerint, aki nem erti meg a masikat eloszor mindig megprobalja hangosabban elmondani amit akar...). Legalabb 2 filmet levetitettek az ut kozben,  szoval el tudtam menekulni kicsit a jiddish nyelvjarasok viharabol.

Egyebkent eleg szervezett volt az atszallitas a NY-i geprol a masikra (akkor meg nem tudtuk, h kesni is fog). Soron kivul atszkenneltek, es a csomagfelbontasos matatast is megusztam. Ezutan persze kiderult, h a miami jarat 1 orat kesni fog. Ez meg lenyelheto volt, viszont mogottem egy spanyolajku csalad ult 2 gyerekkel es a kislanyra neha rajott az 5-10 perc; majdnem rekedtre orditotta magat szamomra erthetetlen indokok miatt. Altalaban megjelent az apja; az lenyugtatta. 

Szoval megerkeztem Miami-ba. Egy soert meg be tudtam verni a szalloda barjaban, meg par szot valtottam egy rendes cseh sraccal, aki szinten a masnapi beszallasara vart. Aztan aludni tertem.

Masnap a hajora vivo buszra vartam tobbedmagammal. Itt osszeismerkedtem egy magyar Sraccal, Csiro Gaborral. Eredetileg szegedi, de pesten tanul 3 eve; szinten fotosnak jott. Meg egy roman sraccal ismerkedtunk meg ott. O is jo fej, de kicsit azert idegesito.

Aznap szinte minden kesobb tortent, mint ahogy elore volt jelezve: a busz jo fel orat kesett, a beszallitasnal is majdnem 1 orat rostokoltunk a kikotoben. Fel 1 korul aztan felkerultunk a hajora, a papirmunkaka egy reszet lerendeztuk, megkaptam a kabinkulcsomat. A kabin eleg korrekt ( a szuk viszonzokhoz kepest): 2 agzas szobak sajat furdovel, amiben rotyi, mosdokagylo es zuhanykabin van. Barmennzire hihetetlen, de a szobatarsammal meg nem talalkoztam. Folyamatosan eligazitasokra jartunk, o meg melozott (ma mar valszeg osszefutunk, este fel 1 kor fekudtem le, o valamikor 3 korul erhetett vissza, ma reggel meg aludt meg...)

A hajo amugy eleg fenyuzo, egyelore nem tudtam a kepekkel foglalkozni, de hamarosan felteszem oket.

A kollegak (egyelore) jo fejek, jokat rohogunk. A kaja is turheto. Sok magyar van a hajon.

A melo amugy huzos lesz. Ma delutan mar a galeriaban fogunk  kepeket arulni, szoval elindul a hajtas. Az elso tapasztalatokt majd a kovetkezo bejegyzesben.

Hirtelen ennyi.