Eljött ez a nap is. Utolsó bejegyzésem a Carnival Freedom-os szerződésemről. Az utóbbi bejelentkezésem óta sok minden történt, úh vegyük nagyjából időrendben. December 2. felében sok minden nem történt, a szigeteken sem voltam sehol igazán említésre méltón; azokban a hetekben főleg a meló dominált (meg az alvás szabadidőben). Karácsonyt egy „szokásos” partival ünnepeltük, ami ugyan nem volt rossz, de ismét rájöttem, h azért ez az ünnep otthon, család nélkül nem az igazi. Szilveszterkor a főnöknek hála egészen az utolsó másodpercekig melóztunk; éppen kiértünk a visszaszámlálásra, de azt sem sokáig élvezhettük, mert páran megnyertük a személyzeti buli fotózását. Ez annyit tesz, h a felállítunk egy hátteret a buliban és aki akarhatta, fotózhatta magát. Sosem voltam nagy szilveszterező, de most jobban esett volna, ha fotózás helyett (többet) ihattam volna.

Elsején hárman magyarok (Hajni – felszolgálós, Gábor cimborám és jómagam) elmentünk Szt Thomas-on a Coral World-be. Én itt már tavaly jártam, úh sok kép nem készült, de azért jó volt kimozdulni a hajóról.

2 hétre rá ismét 8 napos dél-karibi körút jött (az utolsó nekem). Dominikán úgy gondoltam, megnézem a belvárost, ami nem volt egy nagy durranás és a helyiek is annyira nyomulósak voltak, mint Jamaikán (értsd: nagyon), de azért sikerült pár érdekesebb helyet lefotóznom. Curacao-n megint off-ot kaptam a főnöktől, úh próbáltam a városban (Willemstad) olyan helyekre eljutni, amiket még nem néztem meg. Estére 3-an kollégák összeverődtünk és egy kocsmatúrát tettünk a városban; sikerült jó búcsút vennünk a helytől (mármint kettőnknek: indonéz kollégám, Agung azon a héten lépett le, nekem meg ugye ez volt az utolsó utam arra a szigetre; szerb kollégám, Mladen pedig nem rég jött, úh ő fogja még élvezni  a helyet) . Másnap Aruba következett, amikor is reggel 6-an összeverődtünk (5 magyar, 1 szerb) és hirtelen felindulásból béreltünk egy dzsipet és nekivágtunk a szigetnek; nekem volt egyedül itt a jogsim, úh megnyertem a sofőri feladatot. Elmentünk az úgynevezett „természetes medencéhez” (Natural Pool); ez gyakorlatilag tényleg egy medenceforma képződmény, amit a tenger hullámzása/erózió alkotott a parton (képek többet mondanak). Fürdőruhánk és elég időnk sem volt, úh mentünk tovább barlangokat nézni, aztán vissza a hajóra. Így utólag kicsit bánom, h nem béreltünk korábban dzsipet, mert lett volna még mit nézni a szigeten; de így is nagyon jó volt.

Az ezt követő 6-napos körúton nem történt semmi extra, de utána jött az utolsó másik 8 napos körút (mármint az a hét), amikor is végre sikerült eljutnunk a még novemberre tervezett kajakos túrára St Thomas-on a Hassel-szigetre. Megérte a várakozást, baromi jó volt. Egyből meg is szerettem a kajakozást. Ha nem a télbe mennék Magyarországra, egyből elmennék egy folyami túrára odahaza. Ha nem is teljesen körbe, de nagy részét körbeeveztük a szigetnek. 3 helyen meg is álltunk, műemlékeket néztünk, aztán a 3. megállásnál tudtunk pipás-búvárkodni.

A galériához köthető események itt nagyjából véget is értek (az utolsó képeket másoktól szedtem össze a fent említett túrákról, vagy korábbról). Úh most jöjjenek a hírek, amikhez nincsenek képek.

A legfontosabb, h február 9.-én befejezem Freedom-os szerződésemet. Kicsit kacifántosan, de sikerült elintéznem, h hamarabb engedjenek el. Már decemberben szóltunk Alex cimborámmal a főnöknek, h akkor mi egyszerre lépnénk le, amint lejár a 6 hónapunk. A főnök sikeresen elfelejtette ezt, úh csak januárban küldte el a kérelmünket, de szerencsére nem volt (sok) gond vele. Nekem egyelőre csak annyi a szépséghiba, h a cég foglalt nekem egy hazarepjegyet, amit én nem kértem és most lóg a levegőben, h fizetnem kell-e visszamondási díjat egy olyan jegyre, amit én nem is kértem, vagy a cég lenyeli az összeget (mivel nem az én hibám volt, h nem tudnak email-t olvasni).

Ezzel egy szintű fontos dolog, h 9.-én 2 hétre Peruba megyek és majd csak utána, 24.-én megyek magyarhonba. Jegyek megvannak, szállás is, úh indulásra készen állok. Sajnos Alex kollégám visszalépett a körúttól, úh egyedül megyek és a riói karnevál is kimarad (Alex cimborám akart nagyon oda eljutni, engem annyira nem izgat, úh most kihagyom), viszont ismerősnél lesz a szállás, szóval nem leszek egyedül. Ez a 2 hét amúgy is tömény lesz (Machu Pichu, Nazca vonalak, meg persze Lima), úh nem baj, h Brazília kimarad.

Utolsó bejegyzésem óta sikeresen eladtam 3. esküvőmet is. A 2.-ál is egy nagyon jó fej, venezuelai párt fogtam ki. Jó volt fotózni őket és jó áron is kelt el az esküvő (750 dollár). 3. esküvőm volt eddig a legsikeresebb: 1000 dollár. Itt is jó fej párt kaptam egy kicsit népesebb násznéppel (17 fő). Ebben az volt a jó, h Jamaikán, a szigeten volt a ceremónia és nem volt helyi fotós, úh nekem kellett kinn is, majd a hajón is fotóznom. Lelépésemig már nem lesz esküvőm és sajnos a januári fotós tanfolyamra nem jutottam be, viszont tegnap küldött a tanfolyam vezetője levelet a főnökömnek, h tudnám-e hosszabbítani a szerződésemet, mert feb 12.-én lesz egy újabb tanfolyam, amire mehetnék. Ezt most köszönettel visszautasítottam (nem tudom eltolni a repjegyeket, meg aztán fáradt is vagyok már), de remélem, lesz még lehetőségem visszajövetelem után (terveim szerint még 1 szerződést elkezdek, aztán meglátjuk).

Szóval így állnak a dolgok 1 héttel a vége előtt. Megint az a helyzet van, mint a Victory vége felé: én vagyok (meg Alex cimborám), akik legrégebb óta a hajón vagyunk. Mindenki, aki előttünk jött, lelépett már, úh itt az idő, h én is lépjek. Nagyon sok jó emberrel ismerkedtem meg ezen a hajón is. Jó lenne mindegyikkel tartani a kapcsolatot, de nem lesz egyszerű mondjuk Dél-Afrikába eljutnom... bár ki tudja :-)

A blogot már nem frissítem hazaértem előtt; a perui utam részleteit (ahogy tettem az USA körutamnál), majd vissaztértem után részlezetem a blogban, de akkor már remélem sokatokkal élőben is tarthatok élménybeszámolót.

Köszönöm mindenkinek, aki olvasta blogot, vagy nézte a galériát.

Folyt köv. márciusban.

Galéria link:

https://picasaweb.google.com/114960804292480584616/HajosBlog220130130

A bejegyzés trackback címe:

https://tengerre.blog.hu/api/trackback/id/tr555059167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DnP 2013.02.14. 19:08:39

Az egyik hajotokkal nem volt minden rendben, nem tudom hallottal-e rola:
velvet.hu/sztori/2013/02/14/sajat_urulekukben_topognak_a_luxushajo_utasai/

kolestom 2013.03.06. 00:12:00

@DnP: elsiklottam efelett a komment mellett, bocs :-)
Jaja, hallottam, meg olvastam róla. 2 ismerősöm is a hajón volt. Mindenki megúszta, de szar lehetett 4 napig csak sodródni a hajóval, szarszagban, légkondi és rendes kaja nélkül...
2010-ben ugyanez volt a Splendor-ral:
www.cruisecritic.com/news/news.cfm?ID=5201
süti beállítások módosítása