Szerettem volna még múlt héten frissíteni a blogot, de elég mozgalmasra sikeredett az utolsó hetem. A lényeg: túléltem az első szerződésemet. Május 20.-án délelőtt 11 előtt elhagytam szeretett (sokszor azért már unalmas) Victory hajómat.

Mivel utasként szálltam le, (önhibámon kívül) okoztam egy kis kavarodást a terminálnál. A hajóról lelépéskor a leszállást intéző kollégák rámtettek egy matricát, amit a barbadoszi utasokra szoktak és a terminálban dolgozó biztonsági erőket ez eléggé megzavarta. Ők sem meg én sem értettem, h miért matricáztak fel, de aztán kiengedtek. Fura érzés volt végleg lemenni a hajóról; percekig bámultam a kikötőből és átpörgettem az agyamban az eltelt több, mint 7 hónap eseményeit, arcait. Kis szomorúsággal kevert, de összességében jó érzés lepett el.

De már várnak az új kalandok. Irány Miami és két hét az USA pár nagyvárosában: Miami, Washington, Baltimore, Philadelphia, New York. A szállások, repülő- és vonatjegyek megvannak. Remélem, jó lesz. Elég tömény lesz ez a 2 hét, úgyhogy a blogot majd hazatértem után frissítem legközelebb.

De ne szaladjunk előre. Szóval a mostani bejelentkezés az utolsó 1 hónapot karolja át. A galéria képeit követve imígyen:

4 hete Zoli barátommal St Thomas-on átkompoztunk St John szigetére. Elvileg itt van a világ 10 legszebb tengerpartjának egyike, a Trunk-öböl, de oda sajnos nem jutottunk el (kevés időnk volt), úh csak a komp városának (Cruz-öböl) közelében néztünk szét. Elindultunk egy túraösvényen, de meggyőztük magunkat, h erre nem lesz idő, úh visszamentünk a városba. Ezt a túrát 1 héttel később egymagamban letudtam; a célban a Caneel-öböl volt a jutalmam. Itt egy ún “rizort-ot” építettek (üdülőkomplexum/telep) a tengerpart mellé. A területen voltak még régi épületromok is (talán cukornádültetvény). Jó volt csobbani az izzasztó túra után.

A két St John látogatás között még St Lucián elbuszoztam a Rodney-öbölig és megnéztem az ottani erődöt és parkot. Ennek nagyon örültem, mert amióta itt vagyok a hajón, nem tudtam sehova sem elmenni St Lucián. Az a 2. kiöltözős estének a napja és ha nem lövöm aznap a leszálló utasokat, akkor már fél 1-től a háttereket kell állítanom, vagy ha reggel lövök, akkor is már fél 5-től utána melóznom kell. Szóval sok idő nincsen elmenni bárhova is. Azon a vasárnapon San Juan-ban elmentem a Bacardi gyárba. Belépő nem volt, csak a taxiért kellett összesen 8 dollárt perkálni (meg 1-et a kompért, ami a San Juan-öböl túloldalára vitt - ott van a gyár) Ez után jött a 2. St John túra szólóban.

Azon a héten még Barbadoszon járkáltunk a városban Zoli cimborámmal, mivel lekéstük a buszt, ami a Bathsheba-parthoz vitt volna... Szerencsére oda is eljutottunk végül az utolsó héten.

Készült még pár kép az egyik buliról. Ez annyiból volt érdekes, h a fedélzeten volt és telihold is volt.

Múlt héten még tettem egy utolsó sétát San Juan-ban, eljutottam a Casa Blanca nevű múzeumhoz. Ez gyakorlatilag a város első erődje/kormányzósági épülete; ma 17.18. sz-i berendezéssel múzeum és van egy szép parkja is.

Az utolsó barbadoszi napunkon a barlanglátogatós 4-es (Zoli, Karesz és az ukrán pincérlány Katerina) elmentünk a Bathsheba-partra. A sziget a kontinentális lemezek összetorlódásából született (ezt a múltkori barlangtúrán tudtam meg) és ez ott, a Bathsheba-parton látható a legjobban. Hatalmas sziklák vannak a parton és maga a part is sziklás, csak a felszínen van homok.

Az utolsó héten St Lucián megint sikerült kijutni a hajóról Zoli-val. Elbuszoztunk Sufriétte városába a Pitonok lábához. A Pitonok St Lucia nevezetessége: 2 egymás mellett kitüremkedő, meredek hegycsúcs. Túrákat is szerveznek a megmászására, de a fentebb vázolt St Lucia-i napirendjeim miatt képtelenség ezen részt vennem. Így is elég neccesen értünk vissza Zolival a hajóra. Mivel reggel lőttem, csak délben tudtunk elindulni busszal, ami 1 és egy 4-ed óra út volt. Visszafelé meg csak akkor volt hajlandó menni a sofőr, ha megtelik a busz. Du. 3-kor már szinte csak helyiek utaznak a buszokon, azok meg ráérő üzemmódban vannak. Szóval ki kellett fizetnünk az üres helyeket, h elinduljon a busz... De sztem csak azért csinálta ezt a sofőr, m látta, h fehérek vagyunk, ergó nekünk sürgős időre visszaérni... Egyébként csak most láttam meg, h mennyire szép is ez a sziget. Hihetetlenül meredek hegyek/csúcsok nyomulnak ki már rögtön a part mellől és ezekre a lejtőkre építettek vhogy utakat. És persze esőerdő burjánzik a szigetnek ezen a felén. A buszból sajnos nem tudtam képeket csinálni (szakadt az eső egész úton), de a városba érve lőttem párat. Ezt a szigetet nagyon sajnáltam, h nem tudtam jobban megismerni. Ide akár egy hétre is visszajönnék.

Visszajelzésre reagálva (kösz, Joci ;-) csináltam pár képet a hajó személyzeti részeiről is. Pár helyiségről, ahol élünk, dolgozunk. Az utolsó melós napomon, St Martin-on csináltam pár képet a “Lido” szint éttermi részéről (ez a 9. szint és itt van gyakorlatilag a szabad fedélzet medencékkel, csúszdával). Itt ebédelnek az utasok és szerencsére a személyzetnek is (mármint a “staff” részének) megengedett, h ehessen itt. Az utolsó hajós napomon ezzel jutalmaztam meg magamat. Mivel túrista vízummal léptem le a hajóról, a St Martin-i kikötő elhagyása után nem dolgozhattam már (papíron már utas voltam), úh délután/este elnéztem pár helyre, ahova a meló miatt sose tudtam. Beültem egy koncertre a nagy színházterembe, meg 2 standup-os műsorára (nem voltak vmi nagy durranások, de limonádénak elmentek; a koncert viszont jó volt). Furcsa volt így járkálni a hajón, és látni a kollégákat melózni. Az új főnök miatt már hétfő este elbúcsúztattak a többiek, de mivel az új menedzser nem szereti a labor-partikat, a crew-bárban tartottunk egy szolíd ivászatot. Nem ilyet képzetem magamnak, de mivel Christian, az előző menedzser felkészített rá, h milyen is az új főnök, nem lepett meg a dolog (ezért sincsenek a fészbúkon metálparti-képek a laborból...) Az utolsó nap estéjén is érzelmes búcsút vettünk egymástól a többiekkel, aztán vasárnap reggel még volt egy kis pakolás és a többi utassal együtt leléptem a hajóról.

Most látom, h milyen szép keretes szerkezetű lett a mostani írásom :-) Amúgy tényleg furcsák voltak az utolsó napok. St Martin-on (az utolsó szigeten) most azon a mólón állt meg a hajó, ahol legutoljára az első hetemen állt meg; októberi érkezésemkor szakadt az eső és most is ömlött mielőtt elindultam a reptérre.

Szóval furcsa most minden. 7 hónap után először fogok szárazföldön aludni, nem kell akaratomon ellenére fényképezőt fognom a kezemben... stb.  De szerencsére nincs időm ezeken sokat méláznom; délután 5-kor indul a gépem Miami-ba és kezdődik 2 hetes keleti-parti utam.

A blogot már nem fogom frissíteni hazaértem előtt, de utána lesz még egy bejegyzés erről a két hétről. De ismerve magamat sokatokkal előbb fogok találkozni személyesen, mintsem hogy elkészüljön hamar a bejegyzés :-) A lényeg, h jelentkezek még egyszer itt, aztán augusztusig szünet és folyt. köv. egyelőre úgy tűnik, h a Freedom nevű hajón.

u.i.: Ezt a bejegyzést már vasárnap délután mrgírtam, de csak hétfő este sikerült feltöltenem a blogra meg a picasa képeket. Ami azóta történt: megérkeztem Miami-ba, a szállásra is gond nélkül (ami vállalható, úgyis csak aludni fogok benne). Hétfőn voltam városnéző buszkörúton, ami után elvittek az Everglades nemzeti park egyik részébe. Azok a képek még nincsenek a galériában, majd ha hazaértem.

 

Szerző: kolestom

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tengerre.blog.hu/api/trackback/id/tr184528054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazov 2012.05.25. 13:39:33

Szép komment, very well done. :-)
Nincs valami olyan meló azon a hajón, amihez nem kell se fotósnak, se takarítónak, se pincérnek lenni? Ha igen, ősszel kezdek.