Lassan egy hónapja lesz, h utoljára bejelentkeztem. Egetverő dolog nem történt velem ez alatt az idő alatt, úh aki mondjuk arra számított, h nőügyek miatt hallgattam el, annak csalódást kell okoznom :-). Egész egyszerűen csak telnek a szokásos hetek; ha van szabadidőm, azt vagy alvással, vagy mosással, vagy kintléttel töltöm.

2 hete megint volt egy kis időm San Juan-ban szétnézni, úh erről készültek megint képek. Társam is akadt a barangolásban: az egyetlen megmaradt magyar lánnyal slattyogtunk a városban és ettünk egy kis helyi kaját. Áginak hívják és a úm. “ovónéniként” táboroztatja a gyerekeket a hajón. Ezt úgy kell érteni, h ha a szülők le akarják passzolni a kölköket, h kettesben, vagy csak egyszerűen gyerekmentesen szeretnének tölteni egy kis időt, akkor hozzájuk (ún. Camp Carnival-hoz) adják le a porontyot. Ági egyébként nagyon jó fej lány: Karácsony estéjén pl. minden magyar srác kabinjára kiragasztott egy kis üdvözlőlapot és egy csoki mikulást. Mi fiúk persze (majdnem) érzéketlen tuskók voltunk, mert nem adtunk neki semmit viszont. Persze mindannyian örültünk az ajándéknak, úh mindegyikünk adott neki egy nagy ölelést meg puszit. Én mondjuk másnap megajándékoztam pár sörrel, de tudom, ez elég sovány ajándék... meghát nincs is csoki, vagy szaloncukor íze...vagy halászlé, vagy töltöttkáposzta, vagy rántott hús, vagy zsíroskenyér íze... Elnézést. Néha rámtör a magyaros ízek iránti vágy :-)

Ági egyébként azért az egyetlen megmaradt magyar lány, mert 2 hete áthelyezték a könyvelős lányt, Nórát a Valor nevű hajóra. Elvileg csak januárig lesz ott, mert akkor tér vissza az, akit helyettesít, de ki tudja, h őt ide rakják-e vissza... Tartottunk neki egy kisebb búcsúbulit a lelépése előtti estén. Sajnos sok hungarikumunk már nem maradt (gyakorlatilag semmi), úh Ági részéről piros és zöld lufikkal, részemről pedig egy piros-fehér-zöld (fehér a papír volt...) “Jó szelet, Nóra!” felirattal próbáltuk vmennyire hazaivá tenni azt az estét. Készült is rólunk egy csoportkép, de egyelőre nem sikerült megszereznem (értsd.: mindig elfelejtem elkérni)

Az a baj, h kezdem magamon érezni ezt a karibi/trópusi életvitelt elhatalmasodni (értsd: állandóan meleg van, minek kapkodni, inkább pihi legyen) :-) Meg valszeg hat rám az is, amit Európában, vagy legalábbis Mo-on soha nem tapasztaltam a környezetben: az állandó burjánzás. Itt a tél annyiban mutatkozik meg, h talán egy picivel enyhébb az idő ,(vagy már kezdem megszokni :-)), és hogy a tengervíz egy hangyabokányit hűsebb. Folyamatosan nőnek, zöldellnek a növények. A régi San Juan-i erődöknél van is külön szöveg a turistáknak arról, h a gyarmati harcok óta az erőd falainak legnagyobb ellensége maga a növényzet. Szóval állandó a jó idő (rövid égszakadásokat leszámítva), úh az esőerdő, a vízesés ugyanolyan lesz 2 hónap múlva is, mint most.

Szóval ez a ráérős ellustulás kezd jellemző lenni rám. Mármint melóban megvan a rendszer meg a hajtás, de azon kívül annyira hidegen hagynak a (legtöbbször magam által kreált) határidők, h ijesztő :-) Mindig ott van az agyamban, h ha az egyik napon nem tudok eljutni mondjuk esőerdőt látogatni, akkor majd ott lesz vmelyik következő hét, mert hát minden héten ugyanazokra a helyekre megyünk.

És nekem még valszeg 5 hónapom lesz itt. Január 9,-én jár le a próbaidőm és nem úgy tűnik, h a menedzser el akar majd küldeni. Aki egyébként nagyon jó fej. Kellőképpen szigorú, de szeret inni is és jókat lehet vele dumálni. Krisztián cimborámnak pl. elintézte, h a következő szerződését a Miracle nevű hajón kezdhesse/tölthesse. A Miracle Ausztrália partjainál fog hajózni és amellett, h Krisztián anyja Sydney-ben él (ott lesz a hajó bázisa, “home port”-ja), az ottani utasok jóval tehetősebbek, mint a Puerto Rico-iak. Az itteni utasokkal sok a gondunk: baromi skótok, ha képvásárlásról van szó és pofátlanul lopnak a galériából. Az egyik este volt egy húszas a farzsebembe és kiesett (persze nem vettem észre), mögöttem megjelent egy PR-i utas és kissé zavartan elkezdett érdeklődni a fotózásról (mennyibe kerülnek a képek, most kell-e fizetni, ...stb.). Én persze készséggel válaszolgattam neki, aztán csak azt látom, h lehajol és felvesz egy húszast a földről, mellőlem. Egy szót se szólt, én meg akkor még nem tudtam, h kiesett a pénz a zsebemből. Zsebre vágta a huszast, elköszönt én meg talán még mondtam is neki, milyen szerencsés, h talált egy húszast, vagy hogy “Ej, hát nem kiesett ez az Ön zsebéből!” (vagy vmi hasonló elmés megjegyzést tettem...már nem emlékszem). Kb. 10 mp-cel utána turkálok a zsebemben és nem találom a pénzem. Na, akkor esett le a tantusz. Még sikerült utólérnem a faszit és udvariasan mondtam neki, h az lehet, h az én húszasom; az meg szó nélkül visszaadta... Valszeg látta, ahogy kiesik a zsebemből a pénz, de akkora surmó volt, h nem kérdezte meg, h az enyém-e, hanem inkább a legrövidebb idő alatt zsebre akarta vágni... Szóval sok ilyen utasunk van. Persze vannak USA-beliek is (Az a szó, h “amerikai” az utóbbi pár hónapban erős jelentésváltozáson ment keresztül nálam; az “észek-ameriaki” szó sem szűkít nálam rendesen, mert hát Kanada is északon van, de őket nem mondanám észak-amerikaiaknak. Puerto Rico is annyira USA, amennyire a Fülöp-szigetek - értsd: az USÁ-hoz tartoznak területileg, de a lakosok gyakorlatilag másodlagos állampolgárok. Kapnak USA útlevelet, de nem szavazhatnak az USA elnökválasztáson - PR-nek asszem külön kormányzósága van; az egészségbiztosítás és a nyugdíj-rendszer is máshogy működik, mint a kontinentális USÁ-ban. A részletekbe nem megyek bele; az egyik jó fej PR-i utassal (igen, sok jó fej van közöttük is) jót beszélgettünk erről az egyik este.)

Na, ez egy elég nagy közbeékelés lett :-) Szóval vannak rendes PR-iak is az utasok között, meg kontinentális USA-iak is, meg angolok (ők általában Barbadoszon szállnak föl-le), olykor németek, de pl. a mostani körúton (ami újévkor ér véget) van egy 16 fős magyar társaság is. Eddig csak 3 taggal találkoztam; egy utazási iroda szervezésében vannak itt, van is egy idegenvezetőjük. Az egyikük elmondása szerint 400e magyar forint (per Kopf) körüli összegbe került az út, de ajtótól ajtóig viszik őket, úh nem tűnik rossz árnak.

Idén elmarad a viccesnek szánt karácsonyi üdvözlőlap, mert van jobb dolgom is (pl. dolgozni ;-)), mint a power point-tal szenvedni. Az ez előtti körút, aminek a vége volt ugye Karácsony, 8 napos volt és hétfőn értünk vissza San Juan-ba. A meló miatt nem is volt nagy karácsonyi hangulat itt a hajón. Legalábbis a személyzetnek nem; az utasoknak pl. fel van állítva egy 3 méter magas gyertyatartó, 9 félkörívben elágazó (villany-)gyertyával... értsd: hanuka... Volt egy kis asztal kóser kajával megrakva, de szerencsére az egész hajón nem ezen volt a hangsúly. Néha azért (2 fénykép-pakolgatás közben) elkapott vmi európaibb, keresztényibb hangulatféleség: amikor pl. szombat éjjel az utasok (egy műsorvezető segédlete mellett) együtt énekelgettek karácsonyi énekeket; ez pl. tetszett. De pár perc elteltével a főnök emlékeztetett, h a szemetet is ki kell még vinnem a galériából... Szóval a hangulat egy pillanat alatt elillant :-)

Meg aztán fura is így a Karácsony hó, meg hideg nélkül napsütésben, a Karib-tengeren :-) Azért volt egy kisebb ünnepi ebéd-féleség a csapattal szombat délután Szent Maartin tengerpartján; vasárnap este ünnepi kaja volt a hajón is; a magyarokkal meg iszogattunk a fedélzeten hétfő éjjel.

A 8 napos körúton volt egy plusz sziget a sorban: Dominika (nem egyenlő a köztársasággal; ez csak egy sziget). 2008-ig rendszeresen megállt itt a Victory, de azután vmiért kivették a repertoárból. Most erre az egy körútra visszatették. Ez kedden volt, kedd pedig formális este, úh sok időm nem volt szétnézni, de azért slattyogtam egyet ott is (képek a galériában).

Mára ennyi. Akarom mondani idénre ennyi a bejegyzésekből. Köszönöm, h  olvastátok a blogot 2011-ben! Tegyetek így 2012-ben is. Legközelebbi frissítés jövőre, úh:

Boldog Új Évet Mindenkinek!

 

Szerző: kolestom

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://tengerre.blog.hu/api/trackback/id/tr803509183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lazov 2012.01.19. 22:44:51

Na és mi újság a próbaidő vége után? Azt tippelem, hogy nem volt semmi gond. Adtak valami tanácsokat a továbbiakra vagy csak annyit mondtak, hogy okés, megfeleltél?

kolestom 2012.01.23. 17:25:44

@lazov: Sikeresen lezárult a próbaidőm. Több, mint 2 hete eltűnt a "trainee" felirat a kitűzőmről.
Ezt és még sokminden mást is megírok majd a következő bejegyzésben. Sok kép is készült mert voltam pár helyen az elmúlt 2-3 hétben. Remélem, vmikor a héten sikerül frissítenem a blogot.